Zene, mint üzlet. A Zseethoven sztori
2019. október 26. írta: Üzleti Farkas

Zene, mint üzlet. A Zseethoven sztori

Olvasási idő: 2 perc

Akik már követnek régebb óta és szemfülesek, azok biztos észrevették már, hogy jó barátom a címben említett úriember. Egy kisebb fajta cikksorozatban szeretném bemutatni nektek a zene egy másik oldalát, hogy a 21. században ez miért lett inkább már üzlet, mint művészet. Egyrészt érdekesnek találom a témát annyira, hogy írjak róla, másrészt szeretnék azoknak is segíteni akik szeretnének zenélni, de fogalmuk sincs, hogy mit kell tudniuk, mire kell figyelnie ma már egy előadónak. Röviden: Megmutatom egy cikk sorozaton keresztül, hogy milyen korunk legnagyobb üzlete a startvonalról.

istockphoto-891444756-612x612.jpg

Ebben a cikkben elmondom, hogy mire számíthattok tartalmilag

Nagyon sok mindenből áll ma már az, ha valaki előadó akar lenni. Aki meg is akar belőle élni az pedig kösse fel a gatyáját itthon. Ezt az utat szeretném bemutatni Zseethoven példájával, hogy milyen rögös is ez az út. Írni fogok a zenei platformokról, Youtube és Spotify működéséről és hogy miben segít a közösségi média a sikerben. De apró részleteket is akár, hogy mi történik onnantól, hogy beállt a mikrofon elé, felvett egy zenét, leforgott a klip egészen odáig, hogy kikerült mindenhova ahova csak lehet. Megnézzük marketing oldalról is, statisztikákat is mutatok és olyan dolgokat, amiket eddig nem láthattál. Mert a kulisszák mögött voltak.

De mi lesz a nagy durranás?

Úgy alakult, hogy Zseethoven az idei X-Faktor egyik résztvevője és a ma esti adásban lesz látható. Így mérni tudom, hogy mekkora lökést ad egy ilyen tévémegjelenés, egy ilyen műsorban. A zenéhez amit előadott a válogatón forgott egy klip is, ez szintén ma debütál, ezért Youtube-on is tudunk mérni egy jót, hogy mennyire tudjuk átlépni a trend küszöböt! Gödöllei Emanuel az első részben előadott egy nagyon sláger gyanús számot, aznap kijött hozzá a videóklip is és a semmiből a Youtube felkapott 1. helyére került és napokig a csúcson volt. Öröm volt néznem. Az Instagram követői is özönlöttek ezresével. De tegyük hozzá, hogy nagyon tehetséges a srác és jó alapanyag, szóval lesznek még szárnyalásai. 

Promonak ennyi egyelőre. De nem sokára jelentkezem az eredményekkel. Addig is kövessetek Instagramon: @uzletifarkas és @zseethoven elérhetősége is itt van, ha nem akarsz lemaradni a fejleményekről.

Szerk.: Mivel megvolt a TV megjelenés, így kitehetjük a zenét, amit a válogatón adott elő. Látjátok! Figyelni kell a szerződésekre, hogy mit írtok alá, mert én azért nem írhattam bele, mivel kötött a titoktartási!

 ÍME:

A bejegyzés trackback címe:

https://uzletifarkas.blog.hu/api/trackback/id/tr2015265300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2019.10.29. 07:45:10

"hogy a 21. században ez miért lett inkább már üzlet, mint művészet"
Amiben bármilyen jellegű pénz van, ott megjelennek a lefölözők... semmi csoda nincs sajnos.
Az inkább a kérdés, hogy van-e még bármi, ami nem üzlet? Mostanában már a szabad szoftver is az kezd lenni.

Üzleti Farkas 2019.11.02. 17:11:03

@ColT: jogos gondolatok. minden üzlet amiben több forrásból lehet profitálni. szerintem
süti beállítások módosítása